Skarica logo

Ráckevén a könyvtár több mint fél évszázados múltra tekint vissza. Szerény lehetőségű népkönyvtárak, olvasókörök alapozták meg a későbbi fejlődést. A maguk idejében ezek fontos kulturális missziót töltöttek be, szellemi központokat képeztek. Ráckevén 1949-től találunk adatokat arra, hogy az akkori jegyző, Tamássy Andor, közadakozásra építve, könyvtár megvalósítására törekedett.

1953-ban jött létre az első önálló községi könyvtár a művelődési ház egy kis szobájában (ahol 4-5 olvasó fért el), ami egy év múlva járási könyvtárrá alakult. Ekkor 3400 kötet állt az olvasók rendelkezésére.

A hatvanas évek jelentős fejlődést hoztak. Hozzáépítéssel bővítették az épületet, lett külön gyermek részleg és felnőtt olvasóterem is. 1964-ben, amikor áttértek a szabadpolcos rendszerre, már több napilapot, folyóiratot járattak, a katalógusok szépen gondozottak voltak, csoportos gyermekfoglalkozásokat tartottak, rendszeressé váltak az irodalmi rendezvények. 1969-ben megindult a helyismereti könyvtári anyag gyűjtése és zenei részleget hoztak létre.

A 70-es években a könyvtár területi módszertani központ is volt. Ekkor a könyvtár munkáját széleskörű kapcsolatépítés jellemezte (iskolákkal, művelődési házzal stb.). A tanulóknak sok rendhagyó órát tartottak. Könyvtári klubok alakultak. 1978-ban Ráckeve Újtelepen fiókkönyvtár épült.

1983-tól 1989-ig Ráckevéhez három társközség tartozott (Makád, Szigetbecse, Lórév), melyek az ellátórendszer keretén belül jutottak könyvhöz. Bár időközben fejlesztették, bővítették a Sas közre nyíló öreg épületet, az életveszélyessé vált, így a könyvtár 1989-ben költözni kényszerült. A felnőtt részleg az Eötvös u.1-be (az ún. Jónás-házba), a gyermek részleg és az iroda a régi Városháza épületébe került, a raktári állományt az Ady Endre utcában, az ún. Stock-házban helyezték el.

Az 1990-es évek közepén a könyvállomány közel 70 ezer kötetes, 74 napilap és folyóirat járt, videoklubot alakítottak, a vakok és gyengén látók részére hangoskönyv állt rendelkezésre; beindult a számítógépesítés.

2003-ban a könyvár, létrejöttének 50 éves évfordulóján, Skarica Máté ráckevei református prédikátor nevét vette fel. 2012-ben a könyvtár pályázati forrásból (Levegőt! Ráckeve élhetőbb központjáért!) a kor igényeinek megfelelően felújított és átalakított helyre, a régi Polgári Iskola épületébe költözött, melyet állományellenőrzés és nagyfokú selejtezési munkálatok kísérték. Teljesen új berendezés, gondozott állomány (2014-ben 56 990 dokumentum, 108 folyóirat), igényes közösségi terek fogadják látogatóinkat. Jelenleg több mint 800 m2-en kínálhatjuk szolgáltatásainkat és rendezvényeinket.

A könyvtár vezetői:
1953-1972: Thernesz Gézáné
1972-1987: Papp Józsefné
1987-2008: Bartáné Ásin Márta
mb.ig. Szamosvári Istvánné
2008-tól: Hegyi Gergely

Kitüntetés:
2012-ben Ráckeve Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „Közművelődési Díj” kitüntetésben részesítette a Skarica Máté Városi Könyvtár Munkaközösségét

Nyitva tartás:

Felnőtt könyvtár   Gyermek könyvtár

Hétfő: Zárva
Kedd: 8.00-18.00
Szerda: 8.00-17.00
Csütörtök: 12.00-18.00
Péntek: 12.00-17.00
Szombat: 8.00-12.00
Vasárnap: Zárva

Hétfő: Zárva
Kedd: 13.00-18.00
Szerda: 13.00-17.00
Csütörtök: 13.00-18.00
Péntek: 12.00-17.00
Szombat: 8.00-12.00
Vasárnap: Zárva

Elérhetőség:
Cím: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos utca 9.
Tel.:24/519-090
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 
Honlap: http://skarica.hu/ 
Facebook: https://www.facebook.com/skarica.konyvtar 

 1072403 561694293885157 2044778338 o  Skarica Máté Városi Könyvtár Ráckeve

 1074747 561694017218518 1031730100 o

 

banner 900x300

Tourinform irodák és információs pontok felújítása

tourinform felujitas

Ráckeve Árpád tér és hév állomás közötti kerékpárút létesítése

logo kerekparut

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium épületenergetika korszerűsítése KEHOP-5.2.9-16-2016-00119

adygimi 2 banner

Külterületi helyi közutak fejlesztése..." - VP6-7.2.1-7.4.1.2-16

eu videki tersegek

Ráckeve Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

banner ASP 2018

Tourinform Ráckeve

Tourinform Ráckeve

A „Határtalanul!” program Kárpátaljai akcióprogram (HAT-17-04) pályázat

hatartalanul banner

Hasznos funkciók

szechenyi 2020 logo

A ráckevei Vadkacsa szabadstrand fejlesztése

logo vadkacsa
 

csaladbarathely

Facebook

Online TV

A weboldal cookie-kat használ. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával és az oldal használatával elfogadja őket.
Elfogadom