Tisztelt Betegeink!

A Szakorvosi Rendelőintézet Szigetszentmiklós intézmény az egészségügyi szolgáltatások igénybevételével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adja.

  1. A szakrendeléseket csak előzetes (e-mailben, vagy telefonon) időpont egyezetést követően lehet igénybe venni!
    Kivétel a „sürgős szükség esete” (=életveszélyes állapotok).
    Helyszíni (személyes) időpont egyeztetésre nincs lehetőség!
    Internettel nem rendelkező Betegeinknek javasoljuk, hogy az internettel rendelkező családtagok segítsék elő az időpont egyeztetést (honlapunk címe: www.szszri.hu).
  2. A járvány elleni védekezésben kiemelten fontos, hogy minél kevesebb ember kerüljön egy légtérbe, ezért az épületbe csak abban az esetben léphet be kísérő, amennyiben azt a kísért beteg állapota szükségessé teszi, (pl.: mozgásában korlátozott, kiskorú…)! Az épületen belüli túlzsúfoltság megelőzése és a megfelelő távolságtartás érdekében az intézménybe történő belépés csak az Önök egyeztetett és megadott időpontja előtt maximum 15 perccel lehetséges.
  3. A beléptetés és az intézetben való tartózkodás feltételei nem változtak.
    Belépés KIZÁRÓLAG a Rendelőintézet főbejáratánál történhet.
    A gyorsabb és rugalmasabb beléptetés érdekében elengedhetetlenül fontos, hogy készítsék elő a beutalójukat (amennyiben a felvételhez szükséges), TAJ kártyájukat és lakcímkártyájukat.
    A beteg további útjának meghatározásához a betegirányításnál lévő szakdolgozók nyújtanak segítséget.
  4. Továbbra is kötelező
  • a belépő személyek előszűrése (testhőmérséklet-mérés, járványügyi kérdőív kitöltése),
  • szájmaszk viselése,
  • a belépést követően kézfertőtlenítés,
  • a belépésre várakozás során és az intézeten belül legalább 1,5 méteres távolság megtartása.

Fenti miniszteri intézkedések Önöket és az egészségügyi dolgozókat egyaránt védik!

Amennyiben felmerül COVID-19 fertőzés gyanúja, úgy az NNK- EMMI aktuális protokollja szerint a beteget elkülönítjük, és a továbbiakban a járványügyi előírások szerint járunk el.

Amennyiben az elmúlt két hétben külföldön járt, és/vagy érintkezett igazoltan Covid-19 fertőzött emberrel és/vagy fertőzésre utaló tünetei vannak (pl. láz, rossz közérzet, köhögés, gyengeség, stb.), úgy a közös felelősségvállalás érdekében kérjük a rendelésen való megjelenésének elhalasztását! Időpont módosítás céljából ekkor a megadott elérhetőségeken jelentkezhet!

Intézményünk küldetése továbbra is a gyógyítás és a biztonságos betegellátás, azonban a Covid 19 járvány komoly többletterhet jelent az egészségügyi személyzet és a páciensek számára egyaránt. Ezért kérjük szíves türelmüket- együttműködésüket, és ne feledjék, hogy a járványügyi helyzet javult, azonban az új koronavírus jelenléte nem szűnt meg, és a kockázatok csökkenése ellenére a veszélyeztetettség továbbra is fennáll!

        

Tisztelettel:

                           Dr. Raffay Éva                                                  Sallai László tű. alezredes

                                főigazgató                                                              kórházparancsnok

MFF kedvezményezetti infoblokk

banner 900x300

Tourinform irodák és információs pontok felújítása

tourinform felujitas

Ráckeve Árpád tér és hév állomás közötti kerékpárút létesítése

logo kerekparut

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium épületenergetika korszerűsítése KEHOP-5.2.9-16-2016-00119

adygimi 2 banner

Külterületi helyi közutak fejlesztése..." - VP6-7.2.1-7.4.1.2-16

eu videki tersegek

Ráckeve Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

banner ASP 2018

A „Határtalanul!” program Kárpátaljai akcióprogram (HAT-17-04) pályázat

hatartalanul banner

Hasznos funkciók

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése

szechenyi 2020

szechenyi 2020 logo

Vadkacsa Szabadstrand és Kemping

A ráckevei Vadkacsa szabadstrand fejlesztése

logo vadkacsa
 

csaladbarathely

Facebook

RSD Projekt

rsd banner

Online TV

A weboldal cookie-kat használ. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával és az oldal használatával elfogadja őket.
Elfogadom