Ráckeve Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
a sporttevékenységgel kapcsolatos részletes feladatairól, kötelezettségeiről, valamint a sporttevékenység költségvetési támogatásáról szóló 10/2012.(III.26.) számú önkormányzat rendelete szerint, illetve a civil szervezetek támogatási rendjéről szóló 7/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Ör.) alapján
pályázatot hirdet a ráckevei civil- és sportszervezetek számára.
Pályázati körben résztvevők feltételei
Olyan civil- és sportegyesületek, szervezetek nyújthatnak be pályázatot, melyeknek az alábbi feltételeknek maradéktalanul megfelelnek:
a) bejegyzett székhelyük Ráckeve város közigazgatási területén van,
b) tevékenységüket kizárólag, vagy elsősorban Ráckeve város polgárainak érdekében végzik,
c) a civil szervezetet a bíróság nyilvántartásba vette és a létesítő okiratának megfelelő tevékenységet ténylegesen végzi,
d) a szervezet 2022. évi beszámolója az Országos Bírósági Hivatal honlapján elérhető legyen
e) a szervezet közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete és működése pártoktól független,
f) köztartozása, valamint az önkormányzat felé fennálló tartozása nincs, és erről nyilatkozik.
Támogatott célok
Önkormányzat által támogatni kívánt célok a következők:
a) a szervezet működésének, alapfeladatai és közhasznú feladatai ellátásának elősegítése,
b) nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,
c) kulturális tevékenység,
d) kulturális örökség megóvása,
e) természetvédelem, állatvédelem,
f) környezetvédelem,
g) gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet,
h) a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység,
i) sport.
A pályázatot pályázati adatlapon lehet benyújtani, mely a pályázati felhívás mellékletében, illetve www.rackeve.hu oldalon érhető el.
Pályázat mellékletei
A pályázathoz csatolni szükséges az Ör 6. § (2) bekezdésében felsoroltak mellett az alábbi dokumentumok:
- ) a szervezet rövid bemutatását / max: 2 oldal A/4-es terjedelemben/
- ) 2022. évben megvalósított tevékenységét
- ) a pályázati adatlapon a helyiséghasználati igényt
- ) hiánytalanul kitöltött adatlap
- ) a szervezet létesítő okiratának másolata (kivéve, ha korábban már becsatolta, és az adatokban változás nincs, ebben az esetben elegendő egy erről szóló nyilatkozat)
- ) 30 napnál nem régebbi cégkivonat (kivéve, ha korábban már becsatolta, és az adatokban változás nincs, ebben az esetben elegendő egy erről szóló nyilatkozat)
- ) nyilatkozat a közpénzekről nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 14. §-a szerint (Adatlap részeként)
- ) ÁFA jogállásról, illetve a (bruttó/nettó) felhasználásáról szóló nyilatkozat
A megítélt támogatást az önkormányzat egyszeri vissza nem térítendő támogatásként nyújtja.
A pályázatot egy példányban a Ráckevei Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Szervezési Irodájához kell eljuttatni. A pályázat leadható a Ráckevei Polgármesteri Hivatal (2300 Ráckeve, Szent István tér 4.) I. emeleti titkárságán, vagy beküldhető e-mailben az alábbi címre.
A pályázattal kapcsolatban információt nyújt:
Dulczné Szajp Zsuzsanna igazgatási ügyintéző
Tel: 06-24/523-350, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Pályázat benyújtási határideje: 2023. május 8. hétfő 16:00 óra
Pályázat elbírálásának határideje: A pályázat benyújtási határidejét követő soron követő Turisztikai, Kulturális és Sport Bizottság ülés. A pályázatokat a bizottság bírálja el az Ör. 7. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján.
A pályázat elbírálásának szempontjai
- ) a szervezet a város rendezvényein milyen formában vesz részt,
- ) a civil szervezet taglétszáma,
- ) a civil szervezet által nyújtott szolgáltatás igénybe vevőinek száma,
- ) a rendezvények száma, programja, résztvevők száma,
- ) programszervezés esetén rendelkezik-e önerővel a szervezet,
- ) a támogatási cél az adott évben valósul meg.
Figyelem! A vissza nem térítendő támogatások felhasználásáról és elszámolásáról szóló megállapodás megkötéséről a Ráckevei Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Szervezési Irodája, a megállapodás aláírását követő 30 napon belüli átutalásról pedig a Ráckevei Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodája gondoskodik. Az odaítélt összeggel minden esetben el kell számolni. A 2023. évi támogatás pénzügyi elszámolási, valamint beszámolási határideje: 2024. március 1. napja. Az elszámolás 2023. január 1. és 2023. december 31. napja között kelt, a Támogatottnak a nevére szóló, záradékolt és hitelesített számlamásolatok benyújtásával történhet. Átutalással teljesített kiadások esetében a kapcsolódó záradékolt és hitelesített bankszámla-kivonat csatolása is szükséges. Az el nem számolt összeget vissza kell téríteni!