A szavazatszámláló bizottságok választott és megbízott (delegált) tagokból állnak.
Megbízás a bizottságokba
A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (továbbiakban: Ve.) 28. § (4) bekezdése alapján a szavazatszámláló bizottságba, valamint az egy szavazókörrel rendelkező településen a helyi választási bizottságba a választókerületben jelöltet, illetve listát állító jelölő szervezetek, valamint a független jelöltek két-két tagot bízhatnak meg. A közösen listát állító jelölő szervezetek együttesen jogosultak tagokat megbízni a bizottságokba.
A megbízás (delegálás) feltételei
A Ve 17. § (4) bekezdése értelmében megbízott tag csak olyan személy lehet, aki a választáson jelöltként indulhat, azaz Magyarországon lakóhellyel rendelkezik és a bíróság a választójog gyakorlásából nem zárta ki, illetve az Európai Unió más tagállamának magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgárát az állampolgársága szerinti állam jogszabálya, bírósági, hatósági döntése alapján hazájában nem zárták ki a választójog gyakorlásából.
Összeférhetetlenség
A Ve 18. § (1) bekezdése alapján a szavazatszámláló bizottság megbízott tagja nem lehet:
- a köztársasági elnök
- a háznagy,
- képviselő,
- alpolgármester,
- jegyző,
- másik választási bizottság tagja, választási iroda tagja,
- a Magyar Honvédséggel szolgálati jogviszonyban álló hivatásos és szerződéses katona, honvéd tisztjelölt, honvéd altiszt-jelölt, és a tényleges szolgálatot ellátó önkéntes tartalékos katona, valamint
- a jelölt.
A szavazatszámláló bizottság megbízott tagjának a megbízásakor kell írásban nyilatkoznia arról, hogy vele szemben nem áll fenn összeférhetetlenség.
A megbízott tag bejelentése
A szavazatszámláló bizottság megbízott tagjait a helyi választási iroda vezetőjénél kell bejelenteni legkésőbb 2019. május 17-én 16.00 óráig.
A szavazatszámláló bizottság tagjának megbízásához használható minta itt érhető el.
pdf Megbízás szavazatszámláló bizottság tagjának (123 KB)
Kérem szíveskedjenek megadni a megbízott személy rövid utas elérhetőségeit is (e-mail és telefonszám), hogy a választási iroda felvehesse vele a kapcsolatot. A megbízásra szolgáló dokumentumot a jelölő szervezet képviselőjének alá kell írnia. A megbízottnak a megbízással egyidejűleg összeférhetetlenségi nyilatkozatot kell tennie, amelyet saját kezű aláírásával kell ellátni.
A megbízott tag bejelentésére szolgáló dokumentumot és a megbízott összeférhetetlenségi nyilatkozatát papír alapon és eredetben kell eljuttatni a helyi választási irodához. A dokumentumokat bárki, meghatalmazás nélkül leadhatja.
A megbízott tagok a megbízásukból eredő jogaikat a polgármester előtt letett esküt követően gyakorolhatják, melynek várható időpontja: 2019. május 20.
A szavazatszámláló bizottságokba történő delegálásról bővebben itt olvasható: http://www.valasztas.hu/megbizas-delegalas
dr.Kereszturi Zita
HVI vezető