Kerékpársáv helyes használata – kilábalás a kerékpársáv káoszból
Tekintettel arra, hogy városunkban a Kossuth Lajos utca felújítás során kerékpár sáv kialakítására került sor, a használat szabályairól szeretnék felvilágosítást adni:
Kerékpársáv: az úttesten útburkolati jellel kijelölt – kerékpárosok egyirányú közlekedésére szolgáló – különleges forgalmi sáv.”
Az útburkolati jeleknél azt olvashattuk, hogy a jelzés sárga színű, illetve a - szabályozás alapján - kerékpársávot kizárólag a bringások használhatják, azon sem segédmotorkerékpárral, sem más járművel, de még gyalogosan sem közlekedhetünk. És igen, elektromos rollerrel, gördeszkával, vagy más sporteszközzel SEM.
Amennyiben az úttesten van felfestett kerékpársáv, akkor csak és kizárólag itt szabad kerékpározni. A kerékpársáv egyirányú közlekedésre szolgál. Nemcsak szabálytalan, hanem nagyon veszélyes is szembe menni a forgalommal!
Egyirányú utcába a forgalommal ellenkező irányból csak az esetben szabad behajtani, ha azt kiegészítő tábla engedi. Ez esetben szigorúan az úttest jobb oldalán kell haladni, ha van felfestett kerékpársáv, akkor ott.
A kerékpársávot a jobbra tartási, vagy az úttest jobb szélén való haladási kötelezettség szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.”
„Ha az úttest menetirány szerinti jobb oldalán kerékpársávot jelöltek ki, a jobbra bekanyarodásra - a kerékpár forgalom akadályozása nélkül és ha burkolati jel ezt lehetővé teszi - a kerékpársáv igénybevételével kell felkészülni.”
Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy a besorolásnál a kerékpársávon érkezőt nem akadályozhatjuk.
Aki ezen szabályok ellenére mégis úgy dönt, hogy a forgalommal ellentétes irányban kívánja a kerékpársávot használni, szabályszegés 30.000 FT közigazgatási bírság kiszabására számíthat. A hatóságnak ez esetben nincs mérlegelési jogköre, hiszen a jogszabály ezen bírságokkal kapcsolatban fix pénzbüntetéseket határoz.
Természetesen abban az esetben, ha valaki az Ady Endre Gimnáziumtól kerekezik végig forgalommal szemben, ez az összeg annyiszor számítandó, ahány behajtást tiltó tábla ellenére folytatja tovább útját……