Tisztelt Ingatlankeresők!
Tisztelt Tervezők, Beruházók, Ingatlanértékesítők!

Az utóbbi időszakban Ráckevén is érzékelhetővé vált a Budapest agglomerációjában megjelent intenzív lakásépítési tendencia. A felfokozott igény, sajnos, vadhajtásoknak is termőtalaja. Mit jelent az önkormányzatnak a betelepülés?

Egyrészt örömet, hogy a település iránt érdeklődés van, pezsgőbb élet, nő az ingatlanadó, és jó esetben a helyi iparűzési adóbevétel.

Ugyanakkor teher, hogy a lakosságszám növekedés terheli a műszaki és humán infrastruktúrát, a szerény lehetőségekből egyre több jogos igényt kell kielégíteni.

Az önkormányzat a településfejlesztési terveivel, szabályozásával próbálja az egyensúlyt fenntartani. Ezek legismertebb eleme a Helyi Építési Szabályzat, mely többek között a fentiek miatt szabályozza adott területeken a létesíthető lakóingatlanok számát.

Például előírja, hogy egy telekre hány lakás építhető, de ezen túl – sajnos – az építéshatósági eljárásokba már a településnek érdemi beavatkozása nincs.

És itt jön a vadhajtás: egyes vállalkozók, akik értékesítési céllal lakóingatlanokat építenek, papíron a megengedett számú lakást építik egy adott telken, de a valóságban több lakás épül, így több lakást tudnak értékesíteni. A hatóságnak nehéz bizonyítania az eltérő lakásszámot, mert nem feltételezheti, hogy a valóságban ez több lakás lesz, hiszen semmi sem tiltja, hogy egy lakásban például két bejárat, két konyha, négy fürdőszoba, két gardrób stb. legyen. A használatba vételi engedélyt ki kell adnia a papíron tervezett épületre.

De tulajdonjogilag, az ingatlannyilvántartásban ez a jogszabályok alapján csak egy lakás marad, ennek megfelelően csak egy házszámot, egy-egy közműbekötést, egy szemetes kukát kaphat, s a rezsivédelmi szabályozása alapján meghatározott átlagfogyasztás szerint is egy ingatlannak minősül, azaz a két család együttes fogyasztása bizonyosan átlag feletti lesz.

Fontos kiemelni, hogy az ingatlan ’nem albetésíthető’, így az egyik család jelzáloghitele esetén a másik család tulajdoni része is a fedezet alapjául szolgál.

Javaslom, hogy a Tisztelt Érdeklődők a fentieket is vegyék figyelembe, hiszen egy ingatlanvásárlás fajsúlyos, hosszú távú döntés. Jelen tájékoztatás közzétételén túl az önkormányzat az ebből eredő problémák orvoslásában nem tud segítséget nyújtani, de mindent megtesz, hogy a jogszabályok szerinti állapotok visszaálljanak, a várost ért sérelmek orvosolva legyenek.

Egyben felhívjuk a tervezők, beruházók, ingatlanértékesítők figyelmét, hogy önkormányzatunk minden lehetséges jogi eszközzel élni fog, hogy a jogszabályok szerinti állapotokat betartassa, a jogszerűtlen építéseket szankcionáltassa, illetve megszüntesse.

Dr. Jambrik Anna jegyző

MFF kedvezményezetti infoblokk

banner 900x300

Tourinform irodák és információs pontok felújítása

tourinform felujitas

Ráckeve Árpád tér és hév állomás közötti kerékpárút létesítése

logo kerekparut

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium épületenergetika korszerűsítése KEHOP-5.2.9-16-2016-00119

adygimi 2 banner

Külterületi helyi közutak fejlesztése..." - VP6-7.2.1-7.4.1.2-16

eu videki tersegek

Ráckeve Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

banner ASP 2018

A „Határtalanul!” program Kárpátaljai akcióprogram (HAT-17-04) pályázat

hatartalanul banner

Hasznos funkciók

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése

szechenyi 2020

szechenyi 2020 logo

Vadkacsa Szabadstrand és Kemping

A ráckevei Vadkacsa szabadstrand fejlesztése

logo vadkacsa
 

csaladbarathely

Facebook

RSD Projekt

rsd banner

Online TV

A weboldal cookie-kat használ. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával és az oldal használatával elfogadja őket.
Elfogadom