Dr. Kiss Magdolna helyettestése az alábbiak szerint alakul.
2021.június 01-november 30. között:
Korábban már hírt adtunk arról, hogy az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. 11,3 millió Ft támogatásban részesítette Ráckeve Város Önkormányzatát. A támogatás felhasználási célja: a már meglévő térfigyelő rendszer bővítése 6 (hat) darab nagy felbontású, infravetős kamerával, a szükséges műszaki elemek, illetve energia-ellátás biztosításával. A már megtisztított területekre történő bejutás megakadályozása céljából 4 db sorompó is telepítésre kerül. Az infrastruktúra kialakítása megkezdődött, a teljes projektet 2021. május 31-ig be kell befejezni. A munkálatok alakulásáról, a befejezésről tájékoztatni fogjuk Önöket.
Idén több szempontból is változtak a pálinkafőzés szabályai. Míg a főzés adminisztrációs teendői szinte alig változtak, a párlat-előállítás bizonyos mennyiségig adómentessé vált a magánfőzőknek és a bérfőzőknek egyaránt.
A 2021-es változások nem befolyásolják a párlatkészítés két eddig is megszokott módját, tehát pálinkát továbbra is magánfőzéssel vagy bérfőzetéssel lehet előállítani. A magánfőző személyes fogyasztásra maga állítja elő a párlatot saját gyümölcsből, és legfeljebb 100 liter űrtartalmú, saját pálinkafőzőt használhat.
Újdonság idén, hogy a magánfőzés adómentessé vált, de a főzhető mennyiség – 86 liter – nem változott. Ez a mennyiség, ahogyan korábban is, csak a magánfőző, családtagjai vagy vendégei által fogyasztható el, vagy kizárólag adóraktár részére értékesíthető.
BIZTONSÁGOSABB AZ ÉLET,HA A RENDET TE IS VÉDED !
A Polgárőrség Magyarország egyik legnagyobb civil szervezete amelynek fő célja,hogy a lakókörnyezetében mindenki biztonságban érezhesse magát.
Ha szeretnél tenni:
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy Ráckeve Város Önkormányzata igény esetén segítséget tud nyújtani a koronavírus elleni védőoltás beadása iránti, interneten történő regisztrációban.
Az alábbi módokon tudunk segíteni:
- személyesen a 06-24-523-309 telefonszámon történő előzetes időpont-egyeztetést követően, vagy
- a regisztráció igényelhető a csatolt adatlap kitöltésével, és a Ráckevei Polgármesteri Hivatal földszintjén található "postaládájában" történő elhelyezésével.
pdf Adatkezelési tájékoztató - koronavírus regisztráció (155 KB)
Tisztelt Szülők, Hozzátartozók!
Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. április 19-től a digitális oktatásban érintett gyermekek részére (általános iskolák felső tagozatos tanulói, és középiskolás tanulók ) igény esetén továbbra is biztosítja a ráckevei Városi Konyha a déli meleg főétkezést munkanapokon, előre csomagolt állapotban, az étel elvitelével.
A szülő / törvényes képviselő, vagy akadályoztatásuk esetén az általuk megbízott személy, írásbeli meghatalmazás alapján:
( Bejárat az Ifjúság utcai lakótelep parkolója felöli kapun. )
Ráckeve Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a sporttevékenységgel kapcsolatos részletes feladatairól, kötelezettségeiről, valamint a sporttevékenység költségvetési támogatásáról szóló 10/2012.(III.26.) számú önkormányzat rendelete szerint, illetvea civil szervezetek támogatási rendjéről szóló 7/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Ör.) alapján pályázatot hirdet a ráckevei civil- és sportszervezetek számára.
Tájékoztatjuk önöket, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Ráckeve településen a hivatal elnöke által 2021-re engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint.
Az összeírási munkát a Központi Statisztikai Hivatal megbízásából a Statek Statisztikai Elemző Központ Kft. (Statek Kft.) fényképes igazolvánnyal ellátott kérdezői végzik. A járványügyi helyzetre tekintettel adatszolgáltatóinknak felajánlották a telefonon keresztüli válaszadást, valamint egyes adatgyűjtések esetében kérték, hogy a kérdőívek weben történő önkitöltési lehetőségét részesítsék előnyben. A válaszadásra kijelölt háztartások kiválasztása véletlenszerű mintavétellel történik az ország különböző településein. Az adatfelvételekből származó eredmények nélkülözhetetlenek a társadalom jellemzőinek feltérképezésében.
A Tisztítsuk meg az országot” projekt I. ütemére a Belügyminisztérium, mint támogató által biztosított 6 890 460 Ft, 100 %-os támogatású pályázat végrehajtásaként 533 köbméter, másképpen 105 470 kilogramm illegálisan lerakott hulladékot takarítottunk el, legnagyobb mértékben a Homokbányához vezető út melletti részről, valamint a település más pontjairól, a Szürüki útról, a Vízér utcából, illetve egy, Szigetbecse felé eső területrészről pár hét alatt.
Üdülőingatlannal rendelkezők figyelmébe
Értesítjük kizárólag azon üdülőingatlannal rendelkező Ügyfeleinket, akik az idei üdülőszezonra járó emblémás zsákokat még nem vették át, a járványhelyzet okozta akadályoztatás miatt, bármely 120 literes űrtartalmú zsákban kihelyezhetik kommunális hulladékukat.
A közszolgáltatás jogosult igénybevételének időtartama alatt, hetente 1 db max. 120 liter űrtartalmú zsákban, annak tetejét gondosan összezárva,kizárólag kommunális hulladékot helyezhetnek ki.
Tisztelt Szülők, Hozzátartozók!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a ráckevei Városi Konyha a 2021. évi közoktatási tavaszi szünet idejére eső alábbi munkanapokon is biztosítja a gyermekétkeztetést:
Az étkezés biztosítása az alábbiak szerint történik: