Reggelente még nagyon hideg van, de napról-napra hosszabbak a nappalok. Lassan, de biztosan ébred a természet, közeledik a tavasz. Az első langyos sugarak visszatessékelik a varjakat az erdőkbe és az utakra csalogatják a kerékpárost.
Napjainkban a gyalogos és kerékpáros közlekedés Európában és Magyarországon egyaránt a figyelem középpontjába került. Ennek oka, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok - mint a közúti közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevői - aránya az összes közlekedési baleseten belül magas. Ezen balesetekre jellemző, hogy szinte minden esetben személyi sérüléssel járnak, s igen gyakran súlyos, ill. tragikus kimenetellel végződnek.
A forgalomban betöltött arányukhoz mérten kifejezetten magas a kerékpárosok aránya a balesetet okozók körében (13%), míg a gyalogosok a közúti balesetek mintegy 6%-át idézték elő. A halálos balesetek áldozatai a legtöbb esetben a gépkocsik vezetői, illetve utasaik voltak. Őket leszámítva e tekintetben a leginkább érintett közlekedői réteg a gyalogosok, illetve a kerékpárosok.