A város külterületén található intézmény a központtól kb. 1,5-2 km-re található. A környéken lakók összetétele változó. Nagyon sok a hátrányos helyzetű, nagycsaládos, idősebb, mezőgazdasággal, állattartással foglalkozó család. Az épület 100 éves. Kezdetekben szolgálati lakás, majd 2 csoportos óvoda lett. 1977 óta, 3 csoportos óvodaként működik.

A 6 felsőfokú végzettségű óvodapedagógus munkáját 3 szakképzett dajka, 1 hatórás konyhás és 1 fűtő segíti. Az etnikai kisebbség száma, egyre jelentősebb meg az óvodában. Gyermekeink közül nagyon sok a hátrányos helyzetű, halmozottan sérült gyermek. Az érzelmileg, értelmileg eltérő képességű gyermekek nevelésében nagy segítséget nyújtanak a fejlesztő pedagógusi vizsgával rendelkező kollegáink. Nagy gondot fordítunk az egyéni fejlesztésre.

A gyermekek többsége 4 évig jár óvodába. Ez idő alatt az óvónő és a dajka állandó. Egy korábbi felmérés szerint a szülők elégedettek az óvoda dolgozóinak munkájával. Fontosnak tartják, hogy gyermekeiket szeressék, foglalkozzanak velük, felkészítsék az iskolára. Óvodánkban fontosnak tartjuk a szép, esztétikus környezet biztosítását, ebben minden felnőtt és gyermek aktívan részt vesz. A tevékenységeket a gyermekekkel együtt végezzük. Az udvaron virágokat, zöldségeket gondozunk. A kerti tevékenységek munkálatait évről-évre előtérbe helyezzük.

Speciális feladataink

Az egészséges életmód kialakítása nagy feladatot és többletmunkát jelent az óvodapedagógusoknak. A gondozási, higiéniai szokások megismertetése, gyakorlása, az óvodai szocializációs fejlesztő hatása kiemelt feladatunk a napi gyermeki tevékenységekben. A munkatevékenység kiemelt kezelését a több évtizedes gyakorlati tapasztalatra, óvodai hagyományokra építjük. A nagy területű kertes udvar gondozása, a növények ápolásával járó rendszeresen visszatérő munkaalkalmak lehetőséget biztosítanak a gyermekek tapasztalatszerzésére a munkálkodásban. A környezet rendben tartásával a kulturált környezetet biztosítjuk, és a gyermekek esztétikai érzékét fejlesztjük.
A gyermekek minél több élményhez juttatását, ünnepi alkalmakkal, kirándulásokkal, megfigyelésekkel, gyermekprogramokkal, sétákkal valósítjuk meg.

MFF kedvezményezetti infoblokk

banner 900x300

Tourinform irodák és információs pontok felújítása

tourinform felujitas

Ráckeve Árpád tér és hév állomás közötti kerékpárút létesítése

logo kerekparut

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium épületenergetika korszerűsítése KEHOP-5.2.9-16-2016-00119

adygimi 2 banner

Külterületi helyi közutak fejlesztése..." - VP6-7.2.1-7.4.1.2-16

eu videki tersegek

Ráckeve Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

banner ASP 2018

A „Határtalanul!” program Kárpátaljai akcióprogram (HAT-17-04) pályázat

hatartalanul banner

Hasznos funkciók

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése

szechenyi 2020

szechenyi 2020 logo

Vadkacsa Szabadstrand és Kemping

A ráckevei Vadkacsa szabadstrand fejlesztése

logo vadkacsa
 

csaladbarathely

Facebook

RSD Projekt

rsd banner

Online TV

A weboldal cookie-kat használ. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával és az oldal használatával elfogadja őket.
Elfogadom