Ráckeve Város képviselő-testületének a településfejlesztéssel, településrendezéssel  és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól alkotott 6/2017 (III.24.) önkormányzati rendelete 5. §. bekezdése alapján a partnerségi egyeztetésben résztvevők körét tájékoztatom, hogy Ráckeve Város Képviselő-testülete a 122/2018. (IV. 26.) számú önkormányzati határozatában döntött a hatályos helyi építési szabályzat módosításának szükségességéről,

és arról, hogy a változásra kijelölt területet kiemelt fejlesztési területté nyilvánítja a fejlesztés megvalósítása érdekében. A kiemelt fejlesztési területté nyilvánított 832/2 és a 793 helyrajzi számú telkek önkormányzati szociális bérlakás építésére kijelölt területek. A rendezési terv módosításával járó szándékok összhangban vannak a Város településfejlesztési koncepciójában foglaltakkal.

A településrendezési eszközök módosításának egyeztetése a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Rendelet) 32.§ (6) bekezdés c) pontja alapján, a Rendelet 42.§ szerinti tárgyalásos eljárással történik, tekintettel arra, hogy a módosítások a képviselő-testület döntésével kiemelt fejlesztési területté nyilvánított területek.

A Rendelet 42.§ (1) bekezdése alapján tárgyalásos eljárás esetén a polgármester a településrendezési eszköz tervezetét a végső szakmai véleményezési szakasz kezdeményezése előtt véleményezteti a partnerekkel a 29/A.§ szerint.

Az elkészült dokumentumok megtekinthetők elektronikusan a www.rackeve.hu honlapon, vagy papíralapú dokumentum formátumban a Polgármesteri Hivatalban. Személyes megtekintés esetén előzetes időpont-egyeztetés telefonon: 06 30 9005898, vagy emailben Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. elérhetőségen.

Tájékoztatom az érdekelteket, hogy a helyi építési szabályzat módosításának tervezetével kapcsolatban észrevételt, javaslatot tehetnek, véleményt nyilváníthatnak elektronikus levélben a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. és Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címekre, vagy írásos észrevétellel a Ráckevei Polgármesteri Hivatal címére történő megküldéssel, vagy az írásos észrevétel személyes leadásával a Polgármesteri Hivatal titkárságán.

Vélemény-nyilvánítás utolsó időpontja: 2018.06.29.

Tájékoztatom továbbá a település lakosságát, a partnerségi egyeztetésben résztvevők körét, hogy 2018. június 20-án (szerdán) 15 órakor lakossági fórumot tartunk (helye: Ráckeve, Szent István tér 4. Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyaló) a fentiekben ismertetett témában.

  pdf Ráckeve Város településrendezési eszközének módosítása 2018. (2.17 MB)

MFF kedvezményezetti infoblokk

banner 900x300

Tourinform irodák és információs pontok felújítása

tourinform felujitas

Ráckeve Árpád tér és hév állomás közötti kerékpárút létesítése

logo kerekparut

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium épületenergetika korszerűsítése KEHOP-5.2.9-16-2016-00119

adygimi 2 banner

Külterületi helyi közutak fejlesztése..." - VP6-7.2.1-7.4.1.2-16

eu videki tersegek

Ráckeve Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

banner ASP 2018

A „Határtalanul!” program Kárpátaljai akcióprogram (HAT-17-04) pályázat

hatartalanul banner

Hasznos funkciók

 Értesítés

Ráckeve Város
Német, Roma, Szerb Nemzetiségi Önkormányzatai
2024. október 16-án (szerda)

ALAKULÓ ÜLÉST

tartanak, amelyekre tisztelettel meghívom.

NémetNÖK - Meghívó alakuló ülésre 2024.10.16. 14.00 óra
RomaNÖK - Meghívó alakuló ülésre 2024.10.16. 14.45 óra
SzerbNÖK - Meghívó alakuló ülésre 2024.10.16. 15:30 óra

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése

szechenyi 2020

szechenyi 2020 logo

Vadkacsa Szabadstrand és Kemping

A ráckevei Vadkacsa szabadstrand fejlesztése

logo vadkacsa
 

csaladbarathely

Facebook

RSD Projekt

rsd banner

Online TV

A weboldal cookie-kat használ. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával és az oldal használatával elfogadja őket.
Elfogadom