A fűtési szezonnal kapcsolatos feladatok

Megkezdődött a fűtési szezon és ezzel egy időben sajnálatos módon megjelentek a kéménytüzes, füstmérgezéses esetek, naponta riasztják a tűzoltókat ezen esetek és szén-monoxid-mérgezések miatt. A gyakran tragikus kimenetelű események többsége kellő odafigyeléssel és felkészüléssel megelőzhető lenne.

A szén-monoxid-mérgezés legtöbbször a tüzelő-, fűtő-, és egyéb berendezések (páraelszívó, kandalló) helytelen használatára, a karbantartás és ellenőrzés hiányára, vagy a helyiségek nem megfelelő szellőztetésére vezethető vissza. Éppen ezért különös jelentősége van a kémények rendszeres ellenőrzésének. A nehezen észlelhető színtelen és szagtalan szén-monoxid ugyanis jellemzően a tüzelőberendezésen vagy a nem megfelelően működő kéményből áramlik vissza a helyiség légterébe. Kerülhet mérgező gáz a lakótérbe nem kellően tömített kályhából, kandallóból, füstcsőből, kazánból, vagy az elszennyeződött fürdőszobai „átfolyós” vízmelegítőből is.

Csak engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő, fűtő berendezést használjunk, ezt szakembernek kell beüzemelnie és javítania. A kémény állapotát előírt időszakonként – gázüzemű berendezés esetén két évente, szilárd és olajtüzelésű berendezés esetén évente – ellenőriztessük. A gázkészüléket (kazán, bojler, konvektor) is évente vizsgáltassuk felül. Hasznos lehet a szén-monoxid-érzékelő készülék használata, egy megfelelő eszköz életet menthet. Ezek azonban nem helyettesítik a rendszeres karbantartást, felülvizsgálatot!

Az égéstermék-elvezetőkkel, kéményekkel, azok időszakos ellenőrzésével kapcsolatos kérdésekkel a kéményseprőket a 1818-as kormányzati ügyfélvonali telefonszámon a 9.1. melléken érhetik el.

Tanácsos kikérni szakember véleményét szag- és páraelszívó vásárlása, kandalló és minimális légáteresztő képességű nyílászárók beépítése esetén. Lehetőség szerint használjunk a lakószobában légbevezetőt, a vizes helységekben (WC, fürdőszoba, konyha) légelvezetőt, így biztosítható garantáltan a megfelelő mennyiségű és minőségű levegő.

A kazánnal, főként vegyes tüzelésű kazánnal felszerelt ingatlanban a kémények ellenőrzése mellett érdemes átvizsgáltatni magát a berendezést is (vízkőlerakódás, biztonsági szelep működőképessége, csapok, szelepek állapota, vegyes tüzelés esetén huzatszabályzó állapota stb.). Mindezeken túl ügyelni kell a tüzelőanyag tárolására is, biztosítsuk a megfelelő távolságot a tüzelő, fűtő berendezés és az éghető anyag között. A kazán közelében felhalmozott éghető anyagokat távolítsuk el.

Baj esetén azonnal hívjuk a katasztrófavédelem műveletirányítási központját
a 105-ös, vagy a 112-es segélyhívó számon!

Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség
2030 Érd, Fehérvári út 79/A.
Tel.: +36-23-524-570;  E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

banner 900x300

Tourinform irodák és információs pontok felújítása

tourinform felujitas

Ráckeve Árpád tér és hév állomás közötti kerékpárút létesítése

logo kerekparut

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium épületenergetika korszerűsítése KEHOP-5.2.9-16-2016-00119

adygimi 2 banner

Külterületi helyi közutak fejlesztése..." - VP6-7.2.1-7.4.1.2-16

eu videki tersegek

Ráckeve Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

banner ASP 2018

A „Határtalanul!” program Kárpátaljai akcióprogram (HAT-17-04) pályázat

hatartalanul banner

Hasznos funkciók

szechenyi 2020 logo

A ráckevei Vadkacsa szabadstrand fejlesztése

logo vadkacsa
 

csaladbarathely

Facebook

RSD Projekt

rsd banner

Online TV

A weboldal cookie-kat használ. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával és az oldal használatával elfogadja őket.
Elfogadom