Tisztelt Lakosok!

Felhívjuk a figyelmüket, hogy az engedély nélkül létesített kutak vízjogi fennmaradási engedélyezésére 2023. december 31-ig van lehetőség.  

2018. december 21-én hatályba lépett az egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi CXXI. törvény, amely módosította a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény fúrt kutak bejelentéséhez kapcsolódó határidejét. A módosítás értelmében mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a létesítő vagy üzemeltető, aki a módosítás hatálybalépését megelőzően engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltetkut 2023 felszín alatti vízkivételt biztosító vízi létesítményt, ha a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárást 2023. december 31-ig kérelmezi.

Fontos, hogy a fennmaradási engedélyezési eljárást a jogalkotó kiterjeszti mind az ásott, a vert és a fúrt kutakra, vagyis minden olyan kútra vonatkozóan fennmaradási engedélyt kell kérni, amelyet engedély nélkül létesítettek. Fúrt kutak esetében kútfúró szakembernek szükséges a meglévő kutat felülvizsgálni.

A bejelentéshez szükséges nyomtatványok elérhetősége:

http://onkormanyzat.rackeve.hu/polgarmesteri-hivatal/muszaki-iroda/1626-tajekoztato-talajvizkutak-jegyzo-elotti-vizjogi-engedelyezesi-eljarasokrol.html

Figyelem! Azon személy, aki legkésőbb 2023. december 31-ig nem kér fennmaradási engedélyt az engedély nélkül vagy eltérően létesült kútra, annak 2024. január 1-jétől vízgazdálkodási bírságot kell fizetnie.

Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda

MFF kedvezményezetti infoblokk

banner 900x300

Tourinform irodák és információs pontok felújítása

tourinform felujitas

Ráckeve Árpád tér és hév állomás közötti kerékpárút létesítése

logo kerekparut

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium épületenergetika korszerűsítése KEHOP-5.2.9-16-2016-00119

adygimi 2 banner

Külterületi helyi közutak fejlesztése..." - VP6-7.2.1-7.4.1.2-16

eu videki tersegek

Ráckeve Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

banner ASP 2018

A „Határtalanul!” program Kárpátaljai akcióprogram (HAT-17-04) pályázat

hatartalanul banner

Hasznos funkciók

 Értesítés

Ráckeve Város
Német, Roma, Szerb Nemzetiségi Önkormányzatai
2024. október 16-án (szerda)

ALAKULÓ ÜLÉST

tartanak, amelyekre tisztelettel meghívom.

NémetNÖK - Meghívó alakuló ülésre 2024.10.16. 14.00 óra
RomaNÖK - Meghívó alakuló ülésre 2024.10.16. 14.45 óra
SzerbNÖK - Meghívó alakuló ülésre 2024.10.16. 15:30 óra

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése

szechenyi 2020

szechenyi 2020 logo

Vadkacsa Szabadstrand és Kemping

A ráckevei Vadkacsa szabadstrand fejlesztése

logo vadkacsa
 

csaladbarathely

Facebook

RSD Projekt

rsd banner

Online TV

A weboldal cookie-kat használ. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával és az oldal használatával elfogadja őket.
Elfogadom