Elérhető a NAV honlapján a Nyilatkozat HIPA adóelőleg kedvezmény érvényesítéséről KKV minőség miatt /22NYHIPA/.

A csökkentett adómérték hatását – a 2021. évi helyzettel azonos módon – a 2022. évben esedékes előleg-részleteknél is érvényesíteni lehet. Ezért a 2022-ben esedékes adóelőlegnek (azaz a 2021-ben, az önkormányzati rendelet szerinti adómérték alapulvételével már bevallott 2022. évi első előleg-részletnek és a 2022-ben, a 2021. adóévről szóló bevallásban szintén az önkormányzati adórendelet szerinti mértékkel bevallandó, 2022. évi második előlegrészletnek) csak az 50 százalékát kell megfizetni az eredeti esedékességi időpontokban.

Ez – főszabály szerint, az esetek többségében – automatikusan, az előleg-mérséklésről a 2021. évben megtett nyilatkozat alapján történik.

Annak a KKV-nek számító vállalkozónak, amelyik 2021. évben nem tett nyilatkozatot az adott székhely, telephely szerinti önkormányzati adóhatósághoz (például azt elmulasztotta vagy időközben létesített telephelyet), lehetősége van arra, hogy a 2022. évi előlegre /22NYHIPA nyomtatvány/ vonatkozóan tegye azt meg.

E nyilatkozatban azt kell rögzíteni, hogy a vállalkozó KKV-nek minősült a 2021. évben vagy a 2022. évben várhatóan (a rendelkezésre álló gazdasági adatok és gazdálkodási körülmények alapján) annak fog minősülni, továbbá vállalni kell, hogy a helyi adótörvény szerinti telephelyének címét bejelenti az állami adóhatóság számára.

A nyilatkozatot 2022. február 25-ig kell megtenni és – azonosmód a 2021. évi helyzettel – az állami adó- és vámhatóságon keresztül lehet benyújtani, amely továbbítja azt a vállalkozó székhelye és a vállalkozó állami adó- és vámhatóság által ismert telephelye szerinti önkormányzat számára.

A vállalkozónak a 2022. évben, az adott előleg-fizetési időszakban esedékes, bevallott és a 2022. évben az önkormányzati rendelet szerinti adómértékkel bevallandó iparűzési adóelőleg 50 százalékát kell megfizetni, ha:

a) a 2021. április 1-jén hatályos, a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (4)-(6) bekezdése szerint nyilatkozatot tett, feltéve, hogy nincs olyan székhelye, telephelye, amelyet e nyilatkozattételt követően hozott létre,

b) az a) pont szerinti feltételnek meg nem felelő vállalkozó 2022. február 25-ig nyilatkozik a székhelye, telephelye szerinti önkormányzati adóhatóságnak arról, hogy

ba) a 2021. évben végződő adóévben mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősült, vagy a 2022. évben várhatóan mikro-, kis és középvállalkozásnak minősül, valamint

bb) – ha azt az Art. 1. melléklet 29. pont 1. alpontja szerint nem tette meg – bejelenti a telephelyének címét.

A meg nem fizetendő előlegrészlet összegével az önkormányzati adóhatóság a mikro-, kis és középvállalkozás iparűzési adóelőleg-kötelezettsége összegét hivatalból, határozathozatal nélkül csökkenti.

MFF kedvezményezetti infoblokk

banner 900x300

Tourinform irodák és információs pontok felújítása

tourinform felujitas

Ráckeve Árpád tér és hév állomás közötti kerékpárút létesítése

logo kerekparut

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium épületenergetika korszerűsítése KEHOP-5.2.9-16-2016-00119

adygimi 2 banner

Külterületi helyi közutak fejlesztése..." - VP6-7.2.1-7.4.1.2-16

eu videki tersegek

Ráckeve Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

banner ASP 2018

A „Határtalanul!” program Kárpátaljai akcióprogram (HAT-17-04) pályázat

hatartalanul banner

Hasznos funkciók

 Értesítés

Ráckeve Város
Német, Roma, Szerb Nemzetiségi Önkormányzatai
2024. október 16-án (szerda)

ALAKULÓ ÜLÉST

tartanak, amelyekre tisztelettel meghívom.

NémetNÖK - Meghívó alakuló ülésre 2024.10.16. 14.00 óra
RomaNÖK - Meghívó alakuló ülésre 2024.10.16. 14.45 óra
SzerbNÖK - Meghívó alakuló ülésre 2024.10.16. 15:30 óra

A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése

szechenyi 2020

szechenyi 2020 logo

Vadkacsa Szabadstrand és Kemping

A ráckevei Vadkacsa szabadstrand fejlesztése

logo vadkacsa
 

csaladbarathely

Facebook

RSD Projekt

rsd banner

Online TV

A weboldal cookie-kat használ. Az “Elfogadom” gomb lenyomásával és az oldal használatával elfogadja őket.
Elfogadom