Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet miatt életbe lépett a Kormány 46/2020. (III. 16.) Korm. rendelete, mely szerint 5. § Az ott tartózkodók létszámától függetlenül, az ott foglalkoztatottak kivételével tilos a látogatás (…) C/a muzeális intézményekben. Ezért kiállításaink március 17-től határozatlan időre NEM LÁTOGATHATÓAK!
Tisztelt lakosok! Ráckeve Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata segítséget szeretnénk kérni olyan roma hátrányos helyzetű gyermekek részére, akiknek a mostani járvány miatt távoktatásban kell reszt venniük! A Ráckeve Árpád Fejedelem Általános Iskola hátrányos helyzetű tanulóinak szeretnénk gyűjteni, adományt kapni! 60 db tabletre, esetleg laptopra lenne szükségük, akár használt is lehet! Számítástechnikai üzletektől is szívesen fogadnánk hozzájárulásukat, és minden olyan embertől, aki szívesen segítene e nehéz helyzetben!
Köszönöm
Tisztelettel, Kovács Gyula
Ráckeve Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
Tisztelt lakosok! Ezúton szeretnénk tájékoztatni önöket, hogy a Szent István tér 18/b. alatti háziorvosi szolgálat rendelési ideje egyelőre változatlan. Ugyanakkor a veszélyhelyzet idejére a következő változások lépnek életbe:
Tájékoztatom Önöket, hogy a Rávüsz kft-nél is korlátozásra kerül a személyes ügyintézés, ügyfélfogadás.
Kérjük a lakosság türelmét és megértését, ügyintézést kérjük kezdeményezze elektronikusan vagy telefonon.
Tisztelt Nézőink!
A koronavírus-járvány terjedését megakadályozó, 2020. március 11-én született kormányrendelet értelmében előadásainkat határozatlan ideig nem tartjuk meg.
A koronavírusra kapcsán kialakult helyzetre tekintettel Ráckeve Szivárvány Óvoda és tagintézményeiben, valamint a Gólyafészek Bölcsődében az alábbi intézkedéseket vezetem be:
pdf Tájékoztató intézkedések bevezetéséről (192 KB)
A szabadtéri tüzek szempontjából a tavasz a legveszélyesebb időszak, hiszen a jó időben egyre többen választanak szabadtéri programokat vagy kezdik meg a kerti munkálatokat. A veszélyt egyrészről a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz. Másrészről kockázatot jelent az emberi gondatlanság is, hiszen a szabadban keletkezett tüzek 99 százalékát emberek okozzák.
Tisztelt Ügyfeleink!
Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (ASP 2.0) elnevezésű projekt fejlesztéseinek köszönhetően már az Önök számára is elérhető az adó-, díj- és illetékfizetési kötelezettségek online lekérdezése és befizetése.
A https://e-onkormanyzat.gov.huoldalra kattintva az ügyfél a kiválasztott önkormányzathoz tartozó adó-, díj- és illetékfizetési kötelezettségét (pl. gépjárműadó, építményadó) elektronikus úton teljesítheti, az interneten keresztüli bankkártyás fizetés segítségével.
Tisztelt lakosság! A településen az utóbbi időben jelentős gondot okoznak a közterületen kóborló ebek. Ez nem minden esetben kóbor ebet jelent, hanem több esetben az ebek gazdái nem gondoskodnak arról, hogy állatuk a tartás helyét ne hagyhassa el. Állattartó az, aki az állat tulajdonosa, illetve aki az állatot vagy az állatállományt gondozza, felügyeli.
Erre figyelemmel felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét a felelős állattartásra, melyet hatósági eljárás keretében ellenőrzünk.
Tisztelt Lakosság!
Az enyhülő időjárás kedvez a rágcsálók (patkány, házi egér) szaporodásához. Mindkét rágcsáló szorosan kötődik az emberi civilizációhoz, élőhelyük a lakókörnyezetben van. Betegségeket terjesztenek, valamint jelentős gazdasági károkat okoznak. Leginkább érintett területek a gondozatlan, szemetes udvarok, valamint a mezőgazdasági termények tárolására szolgáló épületek. Ott, ahol állattartás folyik és termények vannak az udvaron, melléképületekben, szinte biztos, hogy megjelennek az egerek és a patkányok. A magántelkeken és közterületen való előfordulásuk szorosan összefügg. A rágcsálóirtást mint tevékenységet jogszabály írja elő. Sajnos e kártevők teljes kiirtása szinte lehetetlen, de mindent meg kell tenni azért, hogy számuk csökkenjen, életterük visszaszoruljon.
2020. január 1-jétől az Oktatási Hivatal kötelezettsége az óvodaköteles, tanköteles gyermekek nyilvántartása.
Óvodaköteles gyermek estében a napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettséget külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő 15 napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt. Az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettséget a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni az óvodavezetőt.
Tisztelt Felhasználóink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Batthyány köz- Rózsa utca saroknál csőtörés történt, ezért a csomópontot lezártuk. A helyreállítási idő 1 hét. Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük.