pdf PMPSZ Ráckevei Tagintézmény ellátási körzete a 2022/2023. tanévben (200 KB)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdetett az előadó-művészeti szervezetek többlet támogatására, ezen belül önkormányzatok pályázhattak a „Tér-Zene program” lebonyolítására. A program célja, hogy a települések nyitott és zárt tereit élő klasszikus zenével rendszeresen megtöltse, s az arra sétálókat élményhez juttassa. Az önkormányzat által benyújtott pályázatban igényelt és elnyert támogatás 7,5 millió Ft.
Ráckeve Város Önkormányzata eredményesen pályázott a PM_KEREKPARUT_2018 számú, „Kerékpárutak létesítésnek, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén” c. ” címmel megjelent pályázati kiírásra.
A támogatott feladat elkészült, a projekt teljes egészében megvalósult.
A projekt címe: RÁCKEVE ÁRPÁD TÉR ÉS HÉV ÁLLOMÁS KÖZÖTTI KERÉKPÁRÚT LÉTESÍTÉSE
Tisztelt Betegeink!
A oltási kampány során az alábbi időpontokban és helyszíneken van lehetőség vakcina felvételére előzetes időpontfoglalás, illetve regisztráció nélkül 12 éven felüli lakosságnak.
A ráckevei szakrendelő szervezésében csütörtökönként 14:00-18:00 óra között a Ráckeve, Kossuth Lajos u. 30. szám alatti háziorvosi/fogorvosi rendelőben.
Péntekenként 14:00-18:00 óra között, szombati napokon 10:00-18:00 óra között Ráckevei Szakrendelőben, Ráckeve, Szent István tér 17. szám alatt.
Kérjük, éljenek a felkínált lehetőségek valamelyikével!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy Ráckeve Város Szakorvosi Rendelőintézete 2022. február 3-tól beindítja a dietetikai tanácsadását dr. Csernyi Zsuzsanna szakorvos vezetésével.
A rendelésre az Intézet betegfelvételén (24-519-200; 24-519-400) lehet időpontot kérni.
Hétfőn 09:00-11:00; csütörtökön: 14:00-16:00 óra között várjuk betegeinket.
dr. Végh László
főigazgató
Elérhető a NAV honlapján a Nyilatkozat HIPA adóelőleg kedvezmény érvényesítéséről KKV minőség miatt /22NYHIPA/.
A csökkentett adómérték hatását – a 2021. évi helyzettel azonos módon – a 2022. évben esedékes előleg-részleteknél is érvényesíteni lehet. Ezért a 2022-ben esedékes adóelőlegnek (azaz a 2021-ben, az önkormányzati rendelet szerinti adómérték alapulvételével már bevallott 2022. évi első előleg-részletnek és a 2022-ben, a 2021. adóévről szóló bevallásban szintén az önkormányzati adórendelet szerinti mértékkel bevallandó, 2022. évi második előlegrészletnek) csak az 50 százalékát kell megfizetni az eredeti esedékességi időpontokban.
A kisadózó vállalkozások tételes adója hatálya alá tartozó vállalkozó (kata) adóalanyiság választásának helyi iparűzési adóban való bejelentési határideje 2022. február 15-i határnappal lejár! A határidő jogvesztő, ezért kérjük a határidő betartását!
Egyre közkedveltebb a kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA), így érdemes tudni azt is, hogy ennek az adózási mód választásának – függetlenül az állami adóhatóságnál történt választástól - az önkormányzati adóhatóság felé is van egy egyszeri bejelentési kötelezettsége.
A Rávüsz Kft. emlékeztetni szeretné Önöket, hogy a tavaly már megváltott parkolóórák meghosszabbításának határideje 2022. január 31!
Akik fenti időpontig nem regisztrálnak újra (1.000 Ft/autó) csekken vagy átutalással, azoknak
2022. január 31-én lejár a kedvezményes parkolási lehetőségük, tehát
2022. február 1-e után nem tudják használni a parkolóórájukat!
Tisztelt lakosság!
A DAKÖV Kft. ivóvízhálózat és csatornahálózat karbantartói munkakörbe munkatársakat keres. A Kft. ivóvízhálózat karbantartó esetében 2-3 fő, csatornahálózat karbantartó esetén 6 főt alkalmazna a munkálatok zökkenőmentes elvégzése érdekében. Keresnek továbbá vízóra leolvasókat is. Telefonon Feigl István (06203696422) ivóvíz üzemvezető tud tájékoztatást adni a jelentkezők részére.
További elérhetőségek:
2300 Ráckeve, Dömsödi út 85.
üEz az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ráckeve Város Önkormányzata az önkormányzati vagyonról és a vagyongazdálkodás rendjéről szóló 20/2012.(X.24.) önkormányzati rendelete alapján a következő pályázati felhívást teszi közzé:
1. A pályázatot kiíró neve, székhelye:
Ráckeve Város Önkormányzata, 2300 Ráckeve Szent István tér 4.
Tel.szám: 24/523-333
Fax szám: 24/422-521
2. A pályázat célja:
A kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvényben, valamint a kéményseprő-ipari tevékenység ellátásának szakmai szabályairól szóló 21/2016. (VI.9.) BM rendeletben meghatározott közfeladat elvégzése érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ, mint kéményseprő-ipari szerv a 2022. évi kéményseprőipari sormunka ütemterveit megyei bontásban elkészítette:
Pestmegyeitársasházi sormunkaterv
A sormunkaütemtervvel, és a tevékenység ellátásával kapcsolatos minden további részletes információ szervezetünklakossági honlapján: www.kemenysepres.katasztrofavedelem.hu weboldalon elérhető.
Ezúton értesítem, hogy a Ráckevei Város Szakorvosi Rendelőintézete új, térítés ellenében igénybe vehető lakossági szolgáltatást indít.
Laboratóriumunkban mostantól lehetővé válik a SARS-CoV-2 fertőzést, illetve az ellene adott védőoltást követően a szervezet által termelt ellenanyag szintjének számszerű meghatározása.
Tisztelt Szülők, Hozzátartozók!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján Ráckeve Város Önkormányzata a 2021/2022-es tanév/nevelési év téli szünetében az iskolai és az óvodai téli szünet idejére eső munkanapokon szünidei gyermekétkeztetést biztosít az alábbiak szerint:
A Vidékfejlesztési Program keretén belül a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület működési területére meghirdetett, VP6-19.2.1.-33-3-17 kódszámú, Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület - Versenyképes helyi turisztikai kínálat megteremtése című felhívás alapján az ÁRPÁD MÚZEUM eredményesen pályázott.
A Projekt címe: Patay László turisztikai fókuszpont kialakítása Ráckevén.
Projekt azonosító száma: 1916211485
A szerződött támogatás összege: 11 689 392 Ft
A támogatás mértéke: 100 %
A projekt tartalmának rövid bemutatása: A városi képtár pincéjének, hozzátartozó lejárójának felújítása, vizes blokkok átalakítása, raktár, teakonyha és az udvaron szilárd térburkolat kialakítása. Lényeges eleme a projektnek a képtár kiállítóterében interaktív térkép elhelyezése. Az érintőképernyős kezelőfelülettel a Patay életmű helyszínei, dokumentumai, alkotásai érhetők el, így a képtár egy országos "Patay zarándoklat" kiindulópontja, állomása.
A projekthez tartozott négy rendezvény megtartása, amely 2021. április 30 – 2021. október 18. között megvalósult.
A projekt befejeződött, a tervezett feladatok megvalósultak. A befejezés időpontja: 2021. október 29.
Jáki Réka
igazgató
Ráckeve Város Önkormányzata értékesíti a Ráckeve, Somlyó sziget Kagyló utcában lévő 6351/1 hrsz-ú és 6351/2 hrsz, „kivett beépítetlen terület" megnevezésű ingatlanokat. Területük egyenként 1277 m2, értékesítési ár: 13.500.000 forint/ingatlan.